| |
|
|
|
|
|
|
 |
| |
 |
| |
|
| |
| Hírarchívum
(2003. december) |
|
| |
Szenzációs
régészeti lelet Budapest határában
[nol,
2003-12-18]
Magyarország
eddigi legnagyobb, egybefüggő középkori falumaradványát
tárták fel régészek Budapest határában, a Kőérberki
lakópark tervezett helyén, alig pár száz méterre a
régi Balatoni úttól. A föld alatt rejtőző Kána településnek
eddig csak a nevét ismerték. A közelében
valaha állt bencés kolostor maradványait ugyan 1981
és 1989 között már kiásták, de magát a falut csak
most ősszel találták meg. A három hónapos leletmentés
során szokatlan épségben vált láthatóvá a településszerkezet.
Eddig hetven veremház helye rajzolódott ki, kemencékkel,
tároló- és hulladékgödrökkel. Előkerült a falucska
templomának alapja is. Valószínűleg az 1100-as
évektől az 1300-as évekig volt lakott a település,
amely II. Géza bizalmas emberének, Apa bánnak a birtoka
lehetett. Eszközeikből úgy tűnik, nem lehettek
szegények az itteniek. A leletekből mindennapi életük,
sőt némely babonás szokásuk is kirajzolódik. Kána
nem lehetett jelentéktelen hely, tekintve, hogy az
Árpád-korban tíz falu épített egy templomot. Tárgyaik
is ezt igazolják: bronzpénz, ezüstdénár, sarkantyú,
kardmaradvány, sarló és több fémtárgy került elő.
Például egy kulcs is - nem valószínű, hogy valamelyik
földházé volt, talán inkább a templomé. A kerámiatöredékek
harminc ládát töltenek meg. |
| |
Magyar
éremművészeti kiállítás Párizsban
[numizmatika.hu,
2003-12-11]
Határok és átjárások az éremművészetben
címmel nyílt kiállítás november 25-én a Párizsi Magyar
Intézetben a Magyar Éremművészetért Alapítvány és
a Művészeti Műhely Kőkapu Alapítvány rendezésében.
A január 6-ig látható tárlat és a többnyelvű, színes
katalógus több mint 160 érem és kisplasztika reprodukciójával
illusztrálja a magyar képzőművészetben csaknem minden,
a medálhoz kapcsolódó műfaját. |
| |
Az
MNB jövő évi érmekibocsátásai
[mnb,
2003-12-05]
A Magyar Nemzeti Bank elkészítette a jövő
évi alkalmi érmekibocsátási terveit. Elsőként
az Európai Unió tagjává váló Magyarországot köszöntő
EU-emlékpénz jelenik meg a csatlakozás napján.
Papp László grafikai tervei alapján két változatban
készül. A első változat egy 986 ezrelékes aranyból
vert 50 ezer forint névértékű emlékpénz lesz, legfeljebb
ötezer darab proof minőségű 25 milliméter átmérőjű
példányban. A másik változat egy 925 ezrelékes ezüstből
vert ötezer forint névértékű emlékpénz, amely 31,46
grammot nyom és legfeljebb ötezer darab BU és ötezer
proof minőségű, 38,61 milliméter átmérőjű példányban
készül el.
További részletek...
|
| |
II.
Rákóczi Ferenc féltallérjának "nem hivatalos"
újraverése
[népszabadság,
2003-12-05]
Az Éremművészeti Intézet több olyan éremmel jelentkezett
nemrég, amelyek a magyar kultúrára terelik figyelmünket.
II. Rákóczi Ferenc féltallérjának
újraverésével azt a célt tűzték ki, hogy a százezrekért,
milliókért megszerezhető eredeti pénzek "nem hivatalos"
utánverésével a kezdő gyűjtők igényét is kielégíthessék,
ha nem is pénz, de legalább érem formában. (Szerencsétlen
megoldás persze, hogy éppen az MNB emlékpénz méretében
készítik el ugyancsak ezüstből, ráadásul színezüstből
a fizetési értékkel nem bíró Rákóczi-emlékvereteket.)
A másik két új érmükkel az ötven éve elhunyt
Kálmán Imre felejthetetlen alakja előtt tisztelegnek,
illetve a gyermeknevelés úttörőjére, az "óvodájába"
175 évvel ezelőtt az első gyermekeket befogadó Brunszvik
Terézre emlékeztetnek.
|
| |
Minden
idők legnagyobb kincslelete
[mult-kor.hu,
2003-12-03]
Mélytengeri hajóroncskutatók arany és ezüstérméket
találtak egy 1865-ben elsüllyedt hajótestben Lottóötösnek
sem utolsó felfedezést tett egy roncskutató társaság:
egy, az Atlanti-óceánon 1865-ben elsüllyedt gőzhajó
gyomrában több kilónyi arany és ezüstérmét, valamint
más értékes leleteket találtak. A büszke
'"Republic" névre hallgató lapátkerekes
gőzös mintegy 160 kilométerre Savanah kikötőjétol
orkánba keveredett és elsüllyedt. A legénységet és
az utasok többségét megmentették ugyan, de néhány
mentőcsónak elveszett a viharban. A "Republic"
rakományának legértékesebb része az a korabeli értékben
hétszázötvenezer dollárnyi arany és ezüstérme volt,
amit a hajó a megszállt Dél újjáépítéséhez szállított
New Orleans felé. Az érmék többsége arany tíz, és
húsz dollárosokból tevődik össze, az ezüst érmék pedig
a híres Liberty fél dollárosok. A teljes kincs értéke
mai áron meghaladja a százhúszmillió dollárt, de egyes
vélemények szerint az összértéke elérheti a száznyolcvanmillió
dollárt is.
További
részletek...
|
| |
|
| |
| Hírarchívum>> |
| |
|
| |
|
|
©2000-
Numismatics Hungary. Minden jog fenntartva!
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása
csak a jogtulajdonos engedélyével lehetséges.
|
|
|
|
|
|
|