2002-ben 1100, míg tavaly valamivel kevesebb, 760
bankjegyhamisítási eljárás indult hazánkban - tudta
meg az [origo]. "Bár az ügyek száma csökkent,
ám egy év alatt megháromszorozódott a hamis eurók
száma. Tavaly ezekből 1300 darab került elő, forintból
pedig 1000 hamisítvány ügyében indított vizsgálatot
a rendőrség" - mondta az[origo]
kérdésére Szomor Sándor, az ORFK Nyomozó Osztályának
vezetője.
A
hamisított bankjegyek között vannak nyomdatechnikai
úton előállítottak, ezek a jobb minőségűek. Azok
az utánzatok gyengébbek, melyeket színes nyomtatón
vagy fénymásoló gépen készítenek. A nyomdákból származó
hamisítványokból 500 eurós címletű kerül forgalomba
a legtöbb. A fénymásolóval dolgozók pedig az esetek
többségében 50 eurósokat készítenek. A hazai bankjegyek
közül ezresekből készül a legtöbb utánzat - közölte
Szomor Sándor. Amikor egy kereskedő gyanús pénzt
kap - a jegyzőkönyv felvétele után -, be kell küldenie
a Magyar Nemzeti Bankhoz. Az ottani vizsgálatot
követően a rendőrség megpróbálja visszakövetni a
bankjegy útját.
Idén
már hamisított húszezresekből is több került elő.
Ezeket gyakran úgy próbálják valósághűvé tenni a
találékony bűnözők, hogy kisebb címletű bankjegyekről
(például kétezresekről) átragasztják a fémszálat.
A közeljövőben egyre nehezebb dolguk lesz a pénzhamisítóknak.
Hamarosan a magyar hatóságok is működésbe helyeznek
egy olyan rendőrségi programot, mely felismeri az
Európa-szerte forgalomban lévő hamis bankók különböző
szériáinak ismertetőjegyeit - értesült az [origo].
Így a hatóságok gyorsabban tudják azonosítani a
felbukkanó bankjegyek eredetét. A pénzhamisítás
megállítására már eddig is szoros nemzetközi együttműködés
alakult ki a hatóságok között. Erre azért volt szükség,
mert a jó minőségű hamis pénz előállításához szükséges
gépek olyan költségesek, hogy azokat csak szervezett
bűnözői csoportok engedhetik meg maguknak.
Az
eurón kívül más külföldi valutákból egyre kevesebb
hamisítvány kerül elő hazánkban. Ennek oka, hogy
a pénzforgalom egy része már bankkártyás tranzakciókon
bonyolódik, így a bűnözők egyre kevesebb fantáziát
látnak a különféle pénzek hamisításában - tudtuk
meg a rendőrség szakembereitől. Diószegi Gábor,
az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának őrnagya úgy véli:
az uniós csatlakozásunkat követően, a megnyíló határok
ellenére sem tudnak majd könnyebben eltűnni a gyanúsítottak
a hatóságok látóköréből, mint most. "Ezzel
egy időben a tagországok rendőrségei közötti információcsere
is gyorsabb lesz" - tette hozzá az őrnagy.