Találtak már majdnem tökéletes bankjegyet is: afféle uniós hetvenöt forintost, tehát nem létező címletet próbált valaki elsütni – euróból. Nyilván csak afféle tréfás szakmai gyakorlat volt, valakik bizonyítani akarták, hogy nem lehet tökéletes pénzt csinálni. A közös valuta ugyanis bevezetésekor "majdnem" hamisíthatatlannak minősült. A majdnem azonban nem lehetetlen: beindultak a pénzgyárak.

Hogy hol és hogyan, arról kevés információ van. Azt tudni, hogy egyre több kisebb címletű bankjegy "szétszereléséből" állítják elő a biztonsághamisító alkatrészeket, főképp a fémszálakat. Ezeket átszerelik tízszer-húszszor nagyobb címletű-értékű bankjegyekre, amelyekhez persze hamis papír és festék, valamint kézműves vízjel dukál. Az igazi eurós bankjegynek tucatnyi biztosító-azonosító jegye van. A profi hamisítók ezek csak egy részét kopírozzák, arra számítva, hogy kisebb helyeken – ahol nincs bankjegyellenőrző gépecske – így is elmegy.

Korábban dollárhamisítók álltak át az euróra: oroszok, ázsiaiak és latin-amerikaiak. Hogy, hogy nem, az átállás nem igazán sikerült nekik, viszonylag gyorsan föl is hagytak vele. Jöttek viszont az új, hm, vállalkozók. Amennyire tudni lehet, az új iparág alapító piacvezetői balkániak: bolgárok, szerbek és albánok, akikkel állítólag az igazi eurót használó görögök illetékes bűnszövetkezetei üzletelnek. A késztermék Cipruson és Libanonon át jut az EU-ba, ahol a megszokott pénzmosási gépezetbe kerül.

A kisebb címletek (ötvenesig) olykor a nyílt utcán kerülnek forgalomba: az utcalányok sózzák el, visszajáróként a kliensnek. Az persze aligha rohan a rendőrségre panaszkodni, hiszen ott megkérdeznék, kitől és hogyan kapta a hamis pénzt. A hamis százasok zöme a narkókereskedőktől kerül a fogyasztóhoz, aki szintén nem igazán siet feljelentést tenni. Az átverés harmadik módja a feketemunkások, illetve a kiskaliberű bűnözők (futárok, alkalmi falazók) hamis pénzzel való kifizetése. Gyakori, hogy az orgazdák is "friss" euróval szúrják ki a betörő szemét.

Ha igaz, a nagybani hamispénz-forgalmazás az embercsempészethez kapcsolódik. Az EU-ba jutásért igazi euróezreket fizető emberek "árengedményt" kapnak, ha vállalják: némi hamis eurót is visznek magukkal. Így az európai hamis pénz olykor messzi távolból jött szerencsétlenek motozásakor kerül elő.

De hogy került oda? Hatalmas vargabetűk után, nehogy a gyártási helyet és a forgalmazási láncot könnyen fölfedezhesse a hatóság. A "kész" pénz albán–olasz cigarettacsempészhez kerül, aki továbbadja a moldáv lánykereskedőnek, aki átpasszolja a belga narkó-fegyver közvetítőnek, aki aztán "elszámol" a végső forgalmazóval: pincérrel, örömlánnyal, kis csempésszel, emberkufárral. Ők, ha lebuknak is, semmit nem tudnak mondani a rendőröknek, mert nem is tudnak semmiről. Sokszor azt sem, hogy javadalmazásuk pénzkupacába hamis bankjegy is keveredett.

Akárhogy is: az euró hamisíthatóság szempontjából is jól védett pénz. Másolásánál alighanem jobb üzlet a hitelkártyák lopása és hamisítása – mondják a belgiumi szakértők, akik szerint a bolgár és szerb pénzgyárak nyereséges volta több mint kétséges. Elismerik azonban, hogy a törvényes pénzjegynyomdák és másolóik versenyfutása soha nem ér véget: minden újabb biztonsági jelre akad hamisítási technika és eltökéltség. Annyit máris elértek, hogy egyre több helyen mind szúrósabb szemekkel vizslatják az euróbankjegyeket. De ez talán nem is baj.

Brüsszel, 2004. március