- Az emlékérem egyik oldalán a zseniális labdarúgó
portréja lesz, a feje felett a neve, alatta pedig
születésének és halálának dátuma - mondta el érdeklődésünkre
a művész. - A Puskás-emlékpénz hátoldalára a Magyar
Labdarúgó Szövetség címere kerül. Az átmérője
negyvenkét milliméter, és ezüstözött bronzból
készül.
Az emlékérem a Puskás Ferenc temetését (december
9.) megelőző napokban jelenik majd meg.
A Magyar Pénzverő 2003. novemberében Magyarország
Anglia fölötti 6:3-as Wembley-ben aratott győzelmének
ötvenedik évfordulójára emlékérmeket bocsátott
ki két változatban.
Az egyik változatt szerint az érmet színezüstből
verték, majd az aranycsapatra utalva aranyozzták,
s a hátlapon látható nemzeti színű szalagot festettek
rá.
A másik változatnál az éremkép ugyanaz maradt,
a középen található labda azonban "valódi"
lett, azaz egy forgatható fémgömb, amely láthatatlan
tengellyel illeszkedik az érembe. Ez a változat
rézből készült aranyborítással.