Nagy lehetőség és nagy kihívás a sztrádaépítés a régészszakmának - mondja Szalontai Csaba, a szegedi Móra Ferenc Múzeum koordinátora az autópálya-építést megelőző régészeti feltárásokról. - Mivel a múzeumnak ásatásokra egyáltalán nincs pénze, csak akkor tudunk új területeket feltárni, ha valamilyen beruházónak a munkálatai miatt törvényi kötelezettsége keletkezik arra, hogy ásatásokat finanszírozzon.

Az M5-ös Csongrád megyei szakasza 48 kilométer hosszú. Ezt 70 méteres sávban kell átbogarászniuk a régészeknek ahhoz, hogy az autópálya megépülhessen. A történet 1992-ben kezdődött, akkor indultak a tárgyalások a Nemzeti Autópálya Rt.-vel. Az azt követő két évben zavartalanul folyhatott a feltárás, de aztán a jugoszláviai háború miatt nyilvánvalóvá vált, hogy a közeljövőben nem lesz ott út, ezért leállították a munkálatokat. A következő ciklusban, 1997-ben vált megint fontossá, hogy lássák a választók: lesz M5-ös, ha újraválasztják a kormányt. Ekkor három évig folyhattak a kutatások, egészen 2000-ig, amikor megint háttérbe szorult az autópálya ügye. Pedig a régészek szerették volna, ha ez egyszer kényelmes tempóban végezhették volna a feltárást, tudva, hogy nem fenyegetnek szoros határidők. De az ásatásokat csak 2002-ben indíthatták újra, ismét a lehető leggyorsabb iramban, hiszen a munkálatok befejezésének határideje 2004 júniusa.

- Az eddigi szezonokban összesen körülbelül 500 ezer négyzetméter területet dolgoztunk fel - mondja Szalontai Csaba -, ami iszonyú nagy munka. Ha a beruházások nem lennének, ezeket a területeket soha nem tárnánk fel. Szakmailag ez hatalmas lehetőség. Az autópálya nyomvonala egy kutatószelvényt képez, amiből Csongrád megye egész területére levonhatunk következtetéseket. Igaz, hogy rohamtempóban kell dolgozni, de ki kell használni a lehetőséget. Ezt a területet - mutat a falon található térképre, mely egy Kiskundorozsma határában fekvő lelőhelyet ábrázol - normál ütemben tíz év alatt tárnánk fel. Most másfél év alatt végeztünk vele.

- Természetesen nem jó a sietség, de alkalmazkodni kell az új körülményekhez. A beruházó két dologban érdekelt: hogy teljesítse törvényi kötelezettségét, továbbá hogy időre elkészüljünk a feltárással. A szakmai teljesítményünk anynyiban érdekli őket, hogy a benyújtott költségek indokoltak-e, tehát azokhoz milyen szakmai eredményt tudunk felmutatni. Ezt szigorúan számon kérik: miért használtunk annyi ceruzát, munkagépet, miért dolgozott annyi ember? Viszont abban is érdekeltek, hogy alapos munkát végezzünk, mert ha valamit otthagyunk, és ez csak az építkezés során derül ki, mi leállíthatjuk a munkákat 30 napra, nekik pedig addig állnak a drága gépeik, az embereik, folyik el a pénz.

– A régészet mindig rombolással jár – fejezi be Szalontai Csaba –, a leletek csak a földben vannak biztonságban. Amit egy régész megtalál, kiássa és elviszi. Többé senki sem látja eredeti állapotában. Mindent dokumentálunk, lefényképezünk és lerajzolunk, de ha mi elhagyjuk a terepet, a földben csak lyukak maradnak, amiket bemos az eső. És – leszámítva az érzelmi kötődést – a régésznek édes mindegy, hogy azt a lyukat az eső mossa be, vagy autópályát építenek rá.