Először
egy kilenc fokból álló lépcsőt és egy jó karban lévő,
kőlapokkal kirakott hosszú folyosót tártak fel. A
kutatók szerint egy körülbelül száz méter átméőjű
antik épülethez tartozhattak, amely méreteit tekintve
Arles és Nimes amfiteátrumaihoz lenne hasonló. Aix-en-Provence-t
Krisztus előtt 122-ben alapították Dél-Franciaország
első gall-római városaként.
A
történészek évszázadok óta tudták, hogy a rómaiaknak
építészeti emlékeket kellett hátrahagyniuk Aix-en-Provence
térségében. Azon a területen, ahol a legújabb leletekre
bukkantak, 1953 óta ókori erődítmények maradványait
tárták fel több lépésben.
1963-ban
a három hektárnyi területet régészeti lelohelynek
nyilvánították és mint ilyent hivatalosan regisztrálták.
A legutóbb részlegesen feltárt épület létezésének
első jelei egy évvel ezelőtt mutatkoztak. Akkor
ásatásokba kezdtek, amelyek idén áprilisig tartottak.
"Régészek több nemzedéke számára van munkánk"
- jelentette ki Nuria Nin és "jelentős leletről"
beszélt.
A
tervek szerint még ebben az évben sor kerül az ásatások
második szakaszára.